Van az az érzés, amikor semmihez sincs kedved. Tudod, hogy ma el kellene menned edzeni — elvárják tőled, hogy fitt legyél, jól nézz ki, egészségesen élj, odafigyelj magadra. De mi van azokon a napokon, amikor semmi erő nincs benned? Amikor a világ mintha pontosan ellened fordulna, és a legkisebb dolog is plusz teherként ül rád.
Nincs bajom a különféle arckezelésekkel — kifejezetten szerettem is járni ilyenekre, és őszintén szólva olcsóbbnak is tartom őket, mint ha valaki rendszeresen pszichológushoz járna. (Ami persze legalább annyira fontos lenne az életünkben, csak hát mindent egyszerre anyagilag képtelenség finanszírozni.) Az évek alatt nálam is történtek...
Szeptember elején megterveztem magamnak az őszt. Gyertyák, korai lefekvés, telefon nélküli esték, egy csésze tea és egy könyv a kanapén. Három hét telt el azóta. Ebből pontosan egy este valósult meg, és akkor is elaludtam a könyv felett hetedik oldalon.
Két évig állt a nappalimban egy hatalmas tévé, amit talán évente kétszer kapcsoltam be. Rendesen be se volt kötve — csak állt ott, mint egy bizonyíték arra, hogy "felnőtt módon" van berendezve a lakás, amit bérlek. Aztán egy nap jeleztem a tulajnak, hogy szükségem van egy home office sarokra és el kéne vinni. Szerencsére pár napon belül sikerült...
Tegyél fel egy kérdést magadnak, mielőtt tovább olvasod: mikor jutalmaztad meg magad utoljára — nem egy ünnepnapon, nem azért, mert éppen jött egy akció a kedvenc boltodban, hanem azért, mert tényleg megcsináltál valamit, amit nehéz volt? Ha most percekig kell keresgélned a válasz után, az nem azért van, mert lusta vagy mert veled van a probléma....
Szeptember elsején mindig ugyanaz történik velem és szerintem az emberek többségével is. Nézem a naptárt, és egy pillanatra ledöbbenek, hogy már kezdődik az iskola szezon, hogy hivatalosan is ősz van, a nyári dekorációk már akciósak az üzletben és kint vannak az őszi és a karácsonyi csecsebecsék… majd próbálok nem kétségbe esni és azt mondogatom...
